Burma Kincsei

Ez a körút egy igazi, tömény kulturális körút Ázsia lelke, Burma tájain. 12 teljes nap alatt igazán megismerhetjük Mianmar (leánykori nevén: Burma) csodálatos természeti és kulturális kincseibe. A...

Kívánságlistára teszem
Program:

1. nap: Budapest – Yangon

Elindulás Budapest Liszt Ferenc repülőtérről menetrend szerinti járattal Mianmar fővárosába.

2. nap: Megérkezés Burmába – délután és este Yangon óvárosában

Délelőtti vagy kora délutáni Yangon nemzetközi repterére, majd transzfer a szállodába. A repülőút fáradalmait érdemes egy kis pihenéssel feledtetni. Utána indul egész délutános, estés városnéző programunk Yangon szívébe: A Kelet kertvárosába, ahogyan a koloniális időkben nevezték. A XIX. század végére felépült belváros, hatalmas parkjaival, a gyarmati stílusú épületek közé beékelődő tradicionális faházaival remek kezdet egy burmai látogatáshoz.

Természetesen Yangon „igazi” kulturális látványosságait is megtekintjük. Először az óváros közepében a LakwaChanta Labha Muni-t. egy hatalmas, márványból faragott ülő Buddha szoborhoz, a" Világ egészségéért és jólétéért imádkozó Buddha' képmásához látogatunk. A Három Királyi Fehér Elefánt Háza következik. A város középpontjában fekvő, majdnem 2000 éves Sule Pagodát látogatjuk meg ezután. Burma leghatalmasabb fekvő Buddha szobrának otthont adó Chauktatgyi Pagoda csodálatos termei következnek. A trópusokon hamar sötétedik, azért a mai látogatás legszebb része már a trópusi estében következik: a Shwedagon Pagoda. A legendák szerint majdnem 2500 éves és a reflektorok fényében ragyogó arany sztupája Burmai Buddhizmus szíve. A központi sztupát széles udvarok, tucatnyi aranytól ragyogó, színes festményekkel borított épület; és sok-sok gyönyörűen faragott szobor övezi. A hely mindig forgalmas, imádkozó és áldozatot bemutató hívek százai nyüzsögnek az udvarokon, szentélyekben. A pagoda meglátogatása után vacsorázni megyünk, hogy az ízletes burmai konyha első remekeivel is találkozhassunk.

Vacsora után jó program lehet Yangon éjszakai életének felderítése. Az óváros az éjszakai élet központja, rengeteg vásárlási lehetőséggel és látnivalóval. Szállodánk is az óvároshoz esik közel, így egy jó kis barangolást javaslunk az óvárosi nyüzsgő utcáin. Aztán egy jó kis beszélgetést, a repülőút fáradalmainak kipihenést egy kis kávéház vagy szabadtéri étkezde teraszán.

3. nap: Yangon – Bagan: barangolás a 2.200 templom földjén - esti lebegés 

Korai reggeli után elrepülünk Közép-Mianmar legszebb helyére, az Irrawaddy folyó partján fekvő Baganba, a hajdani Bagani királyság fővárosába. A X.-XII.- században a környéket (és az akkor Burma jó részét) uraló buddhista királyság valami csodálatosat alkotott. 13.000 sztupát, pagodát, templomi épületet és szentélyt épített fel rövid virágzása alatt a folyó síkságán. Amikor eljött a vég Kubiláj kán seregének formájában, ebből sok ezret beépítettek a városfalba a védelem megerősítésére. Ez sem jött be és a királyság elbukott. Így ma már csak a dicső múlt tájon elszórtan fekvő 2.200 emlékét tekinthetjük meg.

A reptérre érkezés után bejelentkezünk a szállodába és azonnal el is indulunk egész napos barangolásunkra Bagan leghíresebb templomaiban és pagodáiba. Sétánkat a Nyaung Oo piacon kezdjük. Innen megyünk az Anawrahta király által a 11. század elején vallási szentélyként épített Shwezigon pagodába. Következő állomásunk Kyansittha király mesterműve, a Thatbyinnyu Templom, korai buddhista vallási építészeti pompás példája és Bagan legmagasabb épülete, a Htilominlo és az Ananda Templom. Koradélután útközben megállunk egy lakk tárgyakat készítő több száz éves manufaktúrában, majd sorra látogatjuk a délutáni templomtúra további állomásait, köztük a Manuha templomot és a Myingabar Gubyaugyi-templomot. Mindegyik egy-egy különlegesség, építészetük gyökeresen eltér egymástól. Általuk tudjuk bemutatni Bagan kultúrájának fejlődését a kezdetek vallási festményeitől a folyamatos hindu hatás épületformáló változásain át a kiteljesedett buddhista templomépítészet leggyönyörűbb, a templomok oszlopaiba-falaiba vésett faragásaiig és szent szobraiig.

Az egész napos és szellemileg nagyon kimerítő séta után, érünk el bagani történelmi barangolás csúcspontjához. Ez nem más, mint a naplemente látványa a templomvidék és a kanyargó Irrawaddy felett. Ezt a legjobb helyről, a Buphaya vagy a Shwesandaw Pagoda csúcsáról csodálhatjuk meg. Az épületek csúcsáról minden irányban körülvesz ez az elmondhatatlan gyönyörűség. Igazán bakancslista első helyes látnivaló.

Van azonban egy másik programzáró lehetőség is, amit a csónakút helyett választhatunk! Tavasztól őszig és ha nincs erős szél, választhatjuk (feláras program) a hőlégballonos alkonyati túrát is a pagoda vidék felett. Ez egy háromnegyed órás lebegés az égen egy hőlégballon kosarában. Pár száz méter magasan, a szél fuvallatában lebegünk és sodródunk a pagodákkal sűrűn teletűzdelt táj felett. A lenyugvó nap vöröses fényében fürdő épületek, a párában lassan feloldódó táj látványa valami földöntúli, különleges élmény.

4. nap: Bagan – Mandalay: hajózás a misztikus Irrawaddy-n

Reggeli után hajóra szállunk és megkezdjük egész napos fantasztikus utazásunkat Mandalay felé az Irrawaddy folyón. Ez a kényelmes és nézelődős hajóút programunk egyik különleges része. A világ egyik legbővebb vízhozamú, Burmát észak-dél irányban átszelő folyója az Irrawaddy. A folyó már évezredek óta Burma fő gazdasági ütőere, civilizációjának táplálója. Partja mentén épültek ősi, az egymást váltó dinasztiáknak otthont adó városai. Hatalmas, ezer folyóággal táplált deltavidéke Földünk egyik legnagyobb és legdúsabb rizstermelő vidéke. 

A fenséges Irrawaddy talán legszebb része a Bagan és Mandaly közötti folyószakasz. Ezen hajózunk végig a később szárazföldön is meglátogatott történelmi emlékhelyek, városok. A természet szépsége lélegzetelállító, a folyó nyüzsög az élettől, a helyi forgalom kis hajóitól, a partokon és a folyóból nyíló kis csatornák mentén mindenhol apró települések lapulnak. Sajnos, nekünk csak rövid időnk lesz megcsodálni a fenséges folyó tájait és mindennapjait, de mire a naplementében megérkezünk Manalay kikötőjébe, biztosan rájövünk, miért is lehet itt akár több hetes hajós nyaralásokat szervezni.

Este érkezünk meg Mandaly-be. Megérkezés után bejelentkezünk és máris indulunk vacsorázni az óvárosba. Közben kicsit ismerkedünk a város történetével. Mandalay helyén már vagy 2500 is állt egy kisváros amelynek jelentéktelen élete gyökeresen megváltozott 1857-ben. Abban az évben választotta Mindon király éppen ismét felvirágzó királysága fővárosának. Beleadtak apait-anyait az építkezésekbe és hamarosan egy nyüzsgő nagyváros állt a régi kisváros helyén. A királyságot ugyan az angolok bekebelezték az 1880-as évek végére, de a város megmaradt. Mára már nyüzsgő kereskedelmi központ és híres kulturális emlékhely.

5. nap: Amarapura – Inwa – Sagaing: Közép-Burma királyi városai

Mai utunk először Amarapura ősi városába vezet. A város környékének városai hosszú évszázadokon adták egymás kezébe a stafétabotot, mint a néha erősödő, néha gyengülő burmai királyi dinasztiák székhelyei. Így Amarapura is többször volt királyi székhely. Közben az egymás utáni királyok adományaként sorra épültek itt is a szebbnél szebb kolostorok, templomok. Először egy sétát teszünk a hangulatos belvárosban, majd meglátogatjuk a Mahagundayone Monostort. A létesítmény Közép-Burma egyik legnagyobb vallási központja és vallási iskolája. A monostor területére lépve megfigyelhetjük az étkezőtermekben, tanuló és meditációs termekben, szentélyekben élő szerzetesek és a több száz kisiskolás novícius életét. Innen a híres U Bein hídhoz megyünk egy kis sétára. Ahogy Amarapura másodszor is királyi székhellyé vált és felé irányult a környék forgalma, szükségessé vált a Taung Tha Man tó két partjának összekötése is. A megoldás a világ leghosszabb, tó vizén átívelő, tikfa hídja, ami a hajdani Inwa királyi palotájának több ezer darabjából épült és még ma is a környék gyalogos forgalmának ütőere a maga 1.200m hosszával.

Inwa, korábbi nevén Ava majdnem 400 évig volt a burmai királyság egymást követő öt dinasztiájának fővárosa, egészen 1839 márciusáig, amikor is a környéket sújtó hatalmas földrengés elpusztította. A katasztrófa akkora volt, hogy reménytelen lett volna teljes egészében újjáépíteni, így a fővárost elköltöztették a közeli Amarapurába. Virágzásának évszázadai alatt azonban rengeteg olyan "halhatatlan" épület keletkezett, ami a várost ma is az egyik legkedveltebb Mandalay környéki kirándulóhellyé teszi. Az első látnivaló, amit megtekintünk, a hajdani királyi palota délkeleti részén a XVI.-ik században épült és azóta is folyamatosan üzemelő Bagaya modostor. A teljes egészében a 267 masszív teakfa oszlop által tartott fa épületegyüttes leginkább csodálatosan gazdag fafaragásairól híres. Bebarangolhatjuk épületeit, ahol még ma is a monostor szerzetesei élnek. Következő inwai állomásunk a Maha Aungmye Bonzan, a teljes egészében téglából épült és gipsz stukkó borítású templom lesz.  

Napunk utolsó királyi városa, Sagaing ma Közép-Burma egyik legfontosabb vallási központja. A XIX.-században egy rövid életű királyság fővárosa volt, majd pár évszázadig csak vallási központ maradt. A XVIII. században ismét királyi székhelyként üzemelt egy ideig. Azonban mint vallási központnak, fejlődése töretlen maradt és rengeteg csodás buddhista szent hely, pagoda és meditációs központ épült az évszázadok során. Utunkon két helyet látogatunk meg itt. Az első  a Sri Lanka-i Mahaceti mintájára épült Kaung Mu Daw Pagoda. Innen felmegyünk a 240m magas Sagaing Hill-re. Innen a látvány fantasztikus. A hegyen és az Irrawaddy partja mentén elszórtan épült és a fák közül kibukkanó több tucat pagoda és templom látványa szemet gyönyörködtető. Innen már csak a szállodánk következik Mandalay-ben, egy jó vacsora és az esti séta a városban.

6. nap: Mingun – Mandaly: Az ékkövek városa és Mingun félbehagyot óriása

Korai reggeli után csónakkirándulást teszünk a közeli Mingunba és meglátogatjuk a világ legnagyobb buddhista létesítményének szánt és a buddhizmus szent hegyét a Meru-t formázó Myatheindan Pagodát. 1861-ben kezdte építtetni Bagyidaw király legfőbb ágyasának emlékére. A növekvő angol birodalom megjelenésének köszönhetően félbemaradt terv hatalmas és a napfényben hófehéren ragyogó pagodája így is lenyűgöző és elgondolkodtató látvány. Közelében találjuk a királyi megalománia meghökkentő példáját a világ legnagyobb fűggő bronzharangját. A városnézés után visszahajózunk Mandalay-ba és megkezdjük ottani barangolásunkat.

Mandalay városnéző túránk első állomása a Mahamuni Pagoda, Burma egyik híres zarándokhelye. A templomban lévő Buddha szobor, a mester életében róla készült 5 szobor egyike. Innen tovább megyünk és átváltunk egy kis "kereskedelmi" városnézésre. Meglátogatjuk a hagyományos árukban bővelkedő Zegyo piacot és néhány kézműves manufaktúrát ahol még mindig művészi igénnyel készülnek a szövött és hímzett ruhaanyagok, kárpitok; a híres burmai kókusz cukorka, a dúsan faragott bambusz legyezők. Ebéd után továbbindulunk és elsőként az a "Királyi házat", az aranyfüst lemezekkel borított Ein Daw Yar Pagoda 35 méteres sztupáját látogatjuk meg. Két remek és lélegzetelállító szent épületegyüttes, az Atumahsi kolostor és a Shwenandaw kolostor (Arany palota) következik ezután.

A következő helyszín a Kutodaw Pagoda, a "Királyi Érdem temploma", ami egyben a világ legnagyobb könyve is. Mindon király parancsára kezdték építeni 1857-ben, hogy Buddha tanai ne veszhessenek el az idők folyamán és minden újabb generáció számára is hozzáférhetők legyenek. A nyolc évnyi szorgos munka eredményeként elkészült a "könyv". A Kutodaw sztupáját övező 729 szentély kőtábláin a theravada buddhizmus szent kánonának, a Tipitakának teljes szövege olvasható. A nap zárásaként a Mandalay hegy csúcsáról figyelhetjük meg a négy folyóval határolt város naplementéjét. Az estét egy jó vacsorával zárjuk a belvárosban.

7. nap: Heho – Pindaya – Kalaw: hegyi pagodák, barlangoktemplomok, hegyi törzsek

Reggeli után indulunk tovább észak-kelet burmai programjaink központjába Heho-ba. A repülés után autóba szállunk és Pindaya-ba megyünk. A város egy rengeteg barlanggal átlyuggatott mészkőhegység lábánál fekszik. Innen származik nevének legendája is, ami "pók elkapása". A legenda egy hercegnő kiszabadításáról szól az őt fogva tartó hatalmas barlangi pók karmai közül. Ami azonban tény, hogy sok barlangot már az ősidők óta szentélyként használtak a helyiek. Ezek közül a legszebb ma már egy hangulatos hegyi monostorral körülvett hatalmas barlangtemplom, a várostól nem messze egy meredek mészkőszirt oldalában. Ezt látogatjuk meg mai programunk első látnivalójaként.

Szerencsére ez a vidék már kicsit távol esik a civilizáció fő sodrától, ezért olyan, ahol nagyon sok példáját láthatjuk annak, milyen is volt egy kényelmesebb és nyugodtabb, de mindenesetre boldogabb kor. A múltbeli élet jellemzője volt a mindennapi élet eszközeinek kézimunkával történő előállítása is. Szerencsére ez itt még megmaradt, rengeteg manufaktúra, nép és iparművészeti műhely van úton-útfélen.

Ezek közül a fantasztikus helyek közül látogatunk meg egyet. Itt a használati tárgy és a művészet csodálatos összefonódását láthatjuk. Ez egy festett papír esernyőket és egyéb papír alkotásokat előállító műhely. Mai további utunk során is meg-megállunk és vadászunk egy kicsit a hasonló helyekre. 

Mai programunk utolsó állomása Kalaw. Az 1300m magasan a hegyek között fekvő kisváros a gyarmati időkben vált a britek kedvenc hegyi üdülőhelyévé. Belvárosának koloniális stílusú épületei, terei és a közéjük keveredett burmai templomok, faházak, a tiszta hegyi levegő és a ragyogó égbolt összhatása ma is kedvelt üdülőhellyé teszi.

De, több ez, mint egy egyszerű üdülőhely! A környéket lakó hegyi törzsek felé induló ösvények kiindulópontja is egyben. Innen indulnak a mi kalandprogramjaink több napos helyi felfedező túrái is az elzárt kis törzsek és hegyi kolostorok felé. Most azonban csak egy délutáni-esti ismerkedésre lesz időnk. Beköszönünk Hnee Phaya-hoz a híres, Buddhát ábrázoló bambusz szoborhoz, aztán elvegyülünk a törzsi piac forgatagában. később a kivilágított esti belvárosba megyünk levezető sétára és egy finom helyi ételekből álló vacsorára.

8. nap: Kalaw – Inle tó: a Shan hegység zöldje és Inle tó templomai

A rengeteg történelmi látogatás után, utunkat  Burma természeti szépségeinek felvillantásával zárjuk. Autóval folytatjuk utunkat mai uticélunk, a Shan hegység felföldjén kb. 800m tengerszint feletti magasságban fekvő Inle tóhoz, ami. Burma második legnagyobb természetes tava. Az érintetlen természet fennséges látványa, a tó nyugodt vize és a Shan hegység háttérben kéklő és a vízen tükröződő csúcsai fognak felejthetetlen látványt nyújtani a mai napon (estén, másnap hajnalban...). 

Nyaung Shwe lesz szárazföldi utunk végállomása. Itt csónakba szállunk és a tó vizén lebegő szállodánkhoz lapátolunk a tó vizén. Innentől kezdve másnap hajnalig megkíméljük lábainkat, mindenhová csónakkal megyünk.

Bejelentkezünk, majd megkezdjük estig tartó tavi barangolásunkat. A tó lakói a Inthe kisebbség tagjai. A törzs mintegy 60.000 tagja a tó vízén úszó vagy a tómeder talajába vert cölöpök tetején gubbasztó álló házakban és a tópart falvaiban él. Emberemlékezet óta itt élnek és halászattal foglalkoznak. Változatlanul megőrizték kultúrájukat és életmódjukat. Ők lesznek segítségünkre a kiránduláson, az ő csónakjaikkal járjuk körbe a tavat. Természetesen a környék izgalmas látnivalói is sorra kerülnek.  Phaungdaw Oo Pagoda-ba, a Nga Hpe Kyaung kolostorba és híres úszó kertjeibe (Az Ugráló Macskák Kolostoraként is ismert).

Természetesen ellátogatunk a vízen úszó falvakba is, beleláthatunk mindennapi életükbe. Külön érdekesség a sekély tó vizén gólyalábakon halászó; az egy lábon álló és hatalmas varsáikat másik lábukkal tartó  halászok munkájának megfigyelése is. Remek lehetőség ez izgalmas fotók készítésére is. A csónaktúra talán legszebb része az alkonyat és a naplemente a tó felett. Ez igazán elmesélhetetlen de egy életre megmaradó emléket nyújtó látvány. Úszó szállodánkba visszatérve megvacsorázunk. Aztán már semmi dolgunk sincs, csak pihenünk.

9. nap: Indein és Inthe élet a tó vizén sok-sok csónakázás padaungokkal

Mai kirándulásunk a tó élete körül forog. Reggeli programunk a rendszeres heti piac meglátogatása valamelyik tó parti vagy éppen vizi faluban. Hogy éppen melyik lesz az, azt pontosan leírni nem tudjuk, mert a piac körbe-körbe vándorol az 5 legfontosabb településen, napról-napra máshol gyűlik össze a tó népe. Ráadásul a holdhónap első és tizenötödik napján nincs is, mert ezek rendkívül fontos napok, mindenki a saját faluja templomában tölti a délelőttöt. De, ez nem gond, akkor majd ott fogjuk meglátogatni a helyieket. Egy biztos, a halászfalvak Inthe és a környék Padaung törzszeinek színes kavalkádja, az áruk sokasága felejthetetlen élményt kínál.

Utunk következő állomása az élő múltba és a természet szépségei közé vezet. A tavat elhagyva egy kis csatornán hajózunk fel Indeinbe a múltba burkolózó faluba. A csatorna partjain és később a keskeny ösvény mentén több ezer kis pagoda sorakozik festői összevisszaságban. Elérve Indeinbe elénk tárul a hagyományos élet és egy egészen megdöbbentően érdekes életforma. Indein lakói a padaungok, a hosszú-nyakúak népe. Színes öltözetük és a lányok-asszonyok sokemeletes nyakéke különleges látvány. A faluból induló burkolt lépcsősoron felkapaszkodva jutunk el Alaung Suthu fenséges templom komplexumába, ahonnan remek kilátás nyílik az alattunk elterülő tóra és a környező érintetlen természetre. 

Visszautunk más ösvényeken vezet. Romantikus bambuszerőkön át, majd a folyó partján sétálva vissza csónakunkhoz és ismét kihajózunk a tó vizére.

Délutáni hazavezető utunk során meglátogatjuk a padaungok víz színén lebegő faluját, Phaw Khon-t. Nem csak a falu és lakói érdekesek, de a foglalkozásuk is. A tavon és a környéken még megmaradt egy csomó ősi mesterség, amiket még ma is szorgalmasan űznek a falusiak.

Van azonban egy, ami ma már kihalóban van, annak ellenére, hogy régebben egész Dél-kelet Ázsiában elterjedt volt. Ez a lótusz selyem szövés. Több hónapos, sok munkával járó folyamat eredménye az, amíg a lótusz szárából kifejtett szálak fonásra majd ezután szövésre alkalmassá válnak. Ezután következik a növényi és ásványi szinezékekkel festet, élénk színű szálak szövése hagyományos szövőszékeken vagy kisebb kézi szövőalkalmasságokon. Az eredmény egyszerűen gyönyörű. Innen indulunk vissza a szállodába és egy jó vacsorával zárjuk ezt a napot is.

10. nap: Inle - Yangon: Barangolás a a keleti kertek városában

Ma reggel Heho érintésével visszarepülümk Yangonba, hogy folytathassuk utunk első napján megkezdett ismerkedésünket a keleti kertek városával. Megérkezés után a szállodába megyünk és bejelentkezünk. Rövid pihenő után indulunk estig tartó városnéző programunkra. Utunk vége felé járunk, és tapasztalataink alapján vendégeink már elteltek Burma lenyűgöző látnivalóival. Így a napi programba inkább több kisebb, de szép és izgalmas látnivalót, kellemes városi felfedező sétákat tettünk. Először a város szívében fekvő, majdnem 2000 éves Sule Pagodát látogatjuk meg.  

Egy hosszabb, az óvárosban keresztül vezető program következik. A Sule pagodát sok közigazgatási épület, park és múzeum, piac veszi körül. A pagodából, első állomásként a Mahabandoola Parkba megyünk. A hatalmas városi park Yangon lakóinak kedvenc sétáló és pihenő helye. Körülötte helyezkednek el a város legfontosabb épületei. Továbbhaladva megnézzük Városházát. A Bogyoke Aung San Piacra (Scott's Market, Aung San tábornok piac), Yangon legnagyobb, legnyüzsgőbb piacára megyünk innen. Egyszerűen minden kapható it, amit Burmából hazavinni érdemes. A következő állomásunk egy falat a legmodernebb részből, Junction City-ből.

Az egész napos barangolás után egy jó vacsora következik a belváros egyik helyi éttermében. Ezzel azonban még nincs vége a programnak. Mint minden trópusi város, Yangon is a naplemente után éled fel igazán. Kigyúlnak a fények és a kellemessé hűlő estében a legszebbarcát mutatja a város.

Esti különleges programunk a Kandawgyi tó meglátogatása, sok érdekes és fotózásra termett látnivalóval; a Karaweikkel, a királyi bárkával; az esti kivilágítás fényében tündöklő Shwedagon palotával, a tó körül elterülő park részleteivel.

11. nap: Yangon – Kyaikto: végtelen rizsföldek és az Aranyszikla monostora

Kora reggel indulunk mai uticélunk, Burma egyik leghíresebb látványossága, az aranyszikla felé. Az út, amit ma megteszünk majdnem 200km, de nagyon szép. Nem hiába hívják Burmát a rizsföldek és folyó országának is. Az évszaktól függően, utunk végtelen arany vagy zöld vidékeken halad keresztül, ahol az öntözőcsatornákkal szabdalt rizsföldek húzódnak a láthatárig, vagy a tájból hirtelen kitörő mészkőhegyekig.

A földeken vagy éppen szorgalmas munka folyik, vagy lárszólag néptele és csak a rizs nő szorgalmasan. Út közben rövid pihenőt teszünk Bagoban, majd tovább indulunk észak-kelet felé. Hamarosan beérünk a hegyvidékre, ami szintén eszméletlenül szép.

Kora délután érünk a helyek közt fekvő Kyaikto kisvárosába, de egy kicsit még tovább megyünk a közelin Kipun-ba, az aranyszikla kirándulás "alaptáborába". Innen a busz már nem tud biztonságosan tovább menni. Átszállunk egy hegyi kapaszkodásra belőtt teherautóra (felkapaszkodunk a platóra...) és egy kb. 40 perces kapaszkodás következik a kanyargós, keskeny, szemet gyönyörködtető és néha borzongatóan mély szakadékok mentén vezető hegyi szerpentineken a monostorig. A gépkocsi út kb. tíz percnyi sétatávolságra az Aranysziklától ér véget. Innen már csak gyalog mehetünk tovább, csatlakozva Burma egyik legszentebb helyére igyekvő zarándokok csapatához. A látvány már innen is fantasztikus, a séta minden perce közelebb visz Burma egyik legszebb látványosságához.

Kyaikhtiyo, az Arany Szikla szentély temploma Burma egyik legfőbb buddhista zarándokhelye. Alapítása - a történet szerint - még Buddha életében, 2560 évvel ezelőtt történt.

A Mestert Indiában meglátogató szerzetesek Buddha három hajszálát hozták magukkal és itt helyezték el egy kis szentélyben. A hely hamar híres zarándokhellyé vált és egy buddhista monostor épült a hajszálaknak otthont adó, egy ingó szikla tetejére épített szentély köré. A sziklát aranyfüst lemezekkel borították. A látvány magáért beszél. Délután érkezünk a pagodához és naplemente utánig maradunk, hogy megcsodálhassuk a semmi felett lebegő, kivilágított arany monstrumot. Este a közeli hegyi hotelben szállunk meg.

12. nap: Kyaikto – Bago – Yangon: Bago a Mon királyságok hajdani fővárosa

Reggeli után megismételjük a tegnapi vérfagyasztó hegyi száguldást, csak éppen lejtmenetben. Visszaszállunk buszunkra és elindulunk Yangon felé. Az út ugyanolyan szép, mint a hegyvidék felé menet volt, csak most a helyiek reggeli élete vesz körül, ahogy áthaladunk a kis falvakon, városkákon. Utunk vége felé járván, ma már is nem sietünk sehová. Yangonba kell csak visszaérnünk estefelé.  Ezért lesz is időnk út közben megállni pár helyen egy kis ismerkedésre, fényképezésre. Kényelmes tempóban autózunk és nézelődünk. Dél felé érünk Bago-a, a következő városnézésünk színhelyére.

Körutunk utolsó nehézsúlyú városlátogatásának színhelye Bago, a hattyúk városa. Leánykori nevén Hanthawaddy, (a portugálok és a környéket vagy egy évszázadig lelkesen fosztogató britek számára Pegu) valóban a legendák városa. Az ősi Mon krónikák már az V. században is megemlékeznek róla, mint kikötő és kereskedelmi városról. Igazi virágzása a XV. században kezdődött, amikor a Mon királyság székhelye lett. Pár száz évvel később a főváros elköltözött ugyan, de a történelmi és építészeti örökség amit maga mögött hagyott, még ma is él és látható. Ennek több különleges és gyönyörű emlékét nézzük meg utunk során. Az első látnivaló a Shwethalyaung Buddha, az 55m hosszú fekvő Buddha szobor. A második  Kyaikpun 4 ülő Buddha szobra, melyek a 4 égtáj felé fordulva őrzik a világ békéjét. A Kambozathadi palota az elmúlt hatalom nagyságát idézi fel. A városon kívül fekvő 114m magas, arannyal borított Shwemawdaw Pagoda jóval nagyobb mint Yangon híres pagodái és egyszerűen gyönyörű. Nem csak a történelem híres emlékeit járjuk végig Bagoban, de a környék Mon falvainak színes szőtteseit és ezernyi más áruját is felvonultató városi piac meglátogatása is programunk része. Innen indulunk tovább Yangon felé.

Utolsó napunk utolsó út közbeni állomása Yangonba történő visszatérésünk előtt, a város határában Htaukkyan kisvárosa, ahol II. világháború szörnyűségeinek emlékhelye, ahol a szövetségesek több mint 27.000 katonája fekszik. Innen már csak egy rövid út a város szívében fekvő szállodánk. Ez az utolsó esténk Burmában, tehát érdemes valami nagyon különleges helyen, egy kis lazulással tölteni. A hely pedig nem más, mint az óváros egyik egész este és éjszaka nyüzsgő része: a kínai városrész. Szinte esély sincs arra, hogy ne találkozzunk valami színes felvonulással, valamiféle fesztivállal. Itt meg is kóstolhatjuk mindazt a sok finomságot, amit yangoni streetfood végtelen választéka csak kínálni tud. Egy jó kis levezető beszélgetés sem árthat valamelyik kis söröző teraszán.

13. nap: Yangon és környéke - elutazás

A nap tényleges program a továbbutazás időpontjától függ. Mire ide elérünk, idegenvezetőnk biztosan tud ajánlani programokat erre a délelőttre - délutánra. Mindenkinek a saját kívánságai szerint. Van is miből, mert Yangon és közvetlen környéke rengeteg érdekes látnivalóval rendelkezik.

A program befejezése után transzfer a repülőtérre. Elutazás menetrendszeű járattal Budapestre.

14. nap: Yangon – Budapest

Megérkezés Budapest Liszt Ferenc repülőtérre a menetrendtől függően.

*A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Az összes indulási időpont elmúlt, kérjük, vegye fel a kapcsolatot velünk!
Utazás azonosítója: 130708
Iratkozz fel Te is
hírlevelünkre!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Küldés e-mailben
Burma Kincsei

Burma Kincsei

Mianmar, Rangun

Útazonosító: 130708

Az utazás oldalának hivatkozását továbbítottuk a megadott email címre! Köszönjük, hogy használta szolgáltatásunkat!
Ajánlatkérés
Burma Kincsei

Burma Kincsei

Mianmar, Rangun

Útazonosító: 130708

Az ajánlatkérését továbbította a rendszer kollégáinkhoz!